A #haviegyujraolvasaskihivas októberi könyvét könnyen teljesítettem: egy 92 oldalas kisregényt választottam, amit 9 éve (:O) olvastam először. Akkor egyik egyetemi órára volt kötelező, jól átbeszéltük - megismertem azokat a rétegeit, amik magamtól nem jutottak volna eszembe (lásd a 9 évvel ezelőtti bejegyzést), ez is hozzájárult ahhoz, hogy megszerettem és kedvenc olvasmányként könyveltem el. Nyáron tért vissza az életembe ez a kisregény, amikor egy kolléganőm ezt választotta a Hónap könyvének a könyvtárban*, ekkor megfogadtam hogy újra fogom olvasni a közeljövőben. Szonyecska egy nem különösebben szép kislány, de imád olvasni. Teljesen elmerül a történetekben, nem érdekli azokon kívül más. Könyvtáros lesz, ráadásul a könyvvraktárban dolgozik, ahol még más emberekkel sem kell találkoznia. Egyik nap viszont a kölcsönzésben helyettesít**, ekkor lép be az életébe az idős festő, Robert Viktorovics. Megtetszik neki a lány, második találkozásukkor feleségül kéri. Szonyecska elfogadja a lehetőséget, bár nem tűnt úgy, hogy többre vágyik a jelenlegi életénél.
A nagy, hosszú és lassú orosz regények története elmesélve kilencven oldalon. Szövevényes cselekmény, és szereplők népes sereglete helyett néhány fontos pillanatra fókuszáló történetmesélés, és néhány, kevés szóval, de mégis plasztikusan megrajzolt figura. A történet és a történelem hömpölygő áradása mégis a 19. századi nagy orosz regények hagyományához köti a művet. És van egy titok. Szonyecska látszólag mindent elfogadó, egyszerű és tiszta élete mögött egy valóban független személyiség rejlik. Ő tudatosan vállalja sorsát, és – talán az irodalmi élményeinek, a könyveknek köszönhetően – az élete legfontosabb pillanataiban, a konvenciókkal nem törődve, megteszi azt, amire csak kevesen képesek: büszkeségét feladva, életének igazi értékeit felismerve cselekszik. Női regény. Ilyentől a férfiak sírva menekülnek. Következzen egy idézet, hogy messzebbre fussanak: "Hajnalban Szonyecska rendre a kislány halk neszezésére ébredt, olyankor odahúzta a hasára, közben álmos hátával érezte, hogy a férje ott van mögötte.
Világirodalmon vettük az alábbi regényt. Eddig nem ismertem Ulickaja munkásságát, pedig nagyon jó könyvei vannak:) A könyv egyáltalán nem hosszú, 92 oldal (A Magvető Kiadó szép kiadásában - új kedvenc kiadóm:D), de annyi élettörténet van belesűrítve, mint hosszabb regényekben. A műfaja kisregény, vagy hosszabb novellának is mondhatnánk, tipikus orosz műfaj - poveszty (Gogol kedvelt műfaja). A főszereplő Szonyecska (Szonya-> Szofia= bölcsesség... ez később még fontos lesz) gyerekkora óta imád belemerülni a regények világába. Később könyvtáros lesz, és egy kisvárosban dolgozik a könyvtárraktárban, itt ismerkedik meg leendő férjével Roberttel. A férfi emigráns festő, aki visszatért Oroszo-ba, de hazaérkezése után várta a Gulag-tábor, szabadulása után ismerkedik meg Szonyával és a második találkozásukkor feleségül kéri. Összeházasodnak, és folyamatosan költöznek (mivel Robertnek meg volt szabva hol lakhat), születik egy lányuk Tánya. Végre Moszkába költözhetnek - a regény 'nagy' része itteni életüket mutatja be, Tánya tinédzserkorát, apja festői tevékenységét, és Szonyát mint háziasszonyt.
Nem sokkal a peresztrojka előtt (1979 és 1982 között) a moszkvai Zsidó Színház irodalmi titkáraként tevékenykedett, írt verseket, forgatókönyveket, rádiójátékokat, elbeszélő prózát, színdarabokat (ezeket ma is több helyütt játsszák Oroszországban, valamint Németországban). Első elbeszéléskötete – viszonylag későn – 1983-ban jelent meg, de alig vettek tudomást róla. Írásait az oroszországi folyóiratok rendre visszautasították, és hamarabb publikált külföldön, mint szülőhazájában. Átütő sikert az 1995-ben, Franciaországban megjelent kisregény, a Szonyecska hozott, amelyért Ulickaja Medici-díjat kapott 1996-ban. (Ezt a kötetét azóta közel harminc országban adták ki. ) A magyar olvasók elsőként a Médea és gyermekei, valamint a Kukockij esetei című regényeit vehették kézbe, amelyek hamar az olvasók kedvencévé tették Ljudmila Ulickaját. 2004 őszén az Életművésznők című regénye megjelenése és az Embertan és irodalom: elbeszélésbe oltott gének Ljudmila Ulickaja regényeiben elnevezésű pécsi konferencia hozta Magyarországra.
Ulickaja rövidke kisregénye tragikus szépségű, szimbólumokban gazdag, a humort sem nélkülöző mese a valóság és a fantázia, az élet és az álmok összemosódásáról. Ajánlom mindenkinek, aki egy könnyen olvasható, magával ragadó és egyben mély ellentmondásokat, érzéseket feszegető olvasmányra vágyik.