Az erkölcsi elveiért a végsőkig kiálló, a hatalommal a biztos bukás tudatában is szembeszálló kisemberről elég sok regény és film szól, a megtörtént esetet feldolgozó Malick nem tesz többet, mint hogy a rá jellemző különleges stílusban végiglépked ennek az útnak a kiszámítható stációin. De ez a stílus még mindig megkapó: a gyönyörű tájképek, a ringatózó, a figurákhoz hol egészen közel libbenő, hol tőlük elrebbenő kameramozgás, a mindent kissé álomszerűvé tevő torzító optika és furcsa kameraállások, a filmet a kézzelfogható valóságtól elemelő felolvasásszerű beszédmód itt szépen működnek Az élet fájá t megközelítően erős, meditatív hatás érdekében. Ám én még a végén sem értettem igazán, miért volt fontos ezt a történetet még egyszer elmesélni. Ennyit a Wikipédia is tud a radikális iszlámról Nagy rajongója vagyok a belga Dardenne testvérek dokumentarista, gyomorba rúgó drámáinak, és ezzel nem vagyok egyedül: a Le jeune Ahmed del (A fiatal Ahmed) nyolcadszor szerepelnek a versenyprogramban, és kétszer már Arany Pálmát is nyertek.
Az 1700-as évek második felében játszódó sztoriban egy fiatal festőnő, Marianne (a barna hajú, meleg barna szemű Noémie Merlant) azt a megbízást kapja, hogy fesse meg a férjhez adás előtt álló Héloïse (a szőke, szikár Adèle Haenel) portréját a vőlegény számára. Hamar rájövünk, hogy az eddig csak mában játszódó filmeket csináló Sciamma miért ment vissza mintegy 250 évet az időben: a korszak lehetőséget ad arra, hogy a nők elnyomásáról a kurrens diskurzustól elszakadva meséljen, és így a személyes szintre irányítsa a figyelmünket. Marianne nem tud kiteljesedni festőként, mert nőként nagyon limitáltak a lehetőségei, Héloïse-t pedig akarata ellenére kényszerítik hozzá valakihez, akivel még csak nem is találkozott, de amikor itt, a világtól távoli Bretagne-ban ez a két nő megismeri egymást, hirtelen, egy egészen rövid időre bármi lehetségessé válik számukra, még az is, hogy egymást szeressék. Női operatőr, Claire Mathon fényképezte a filmet (az ő munkája a versenyprogramból az Atlantique is), aki intim közelségből, érzékenyen és érzékien, de nem szépelgően fedi fel előttünk a kapcsolat óvatos bimbódzását.
Az oldalról kivezető linkeken elérhető tartalmakért a semmilyen felelősséget nem vállal.
A film bevételeit elnézve úgy tűnik, hogy a nézőket nem érdekli a One Million Moms felhívása, hiszen a Toy Story 4 már 662 millió dollárnál jár világszerte. A kritikák is imádják, a Rotten Tomatoes-on 98 százalékon áll, az Index kritikusa szerint pedig " ezt a filmet igazán élvezet nézni, mert egyrészt gyönyörűen néz ki, másrészt pedig egy másodpercnyi üresjárat sincs benne". (Borítókép: Fórum Hungary)
A Dardenne testvérek csalódást okoztak és Terrence Malick is volt már izgalmasabb. Bong Joon-ho morbid poénokba csomagolt társadalomkritikáját megvettük, a Csajkor rendezője pedig olyan kosztümös szerelmes filmmel jött, aminek szinte senki sem tudott ellenállni. Végéhez közeledik a 72. cannes-i filmfesztivál, az elmúlt napokban lement a legtöbb nagy szerzői filmes új alkotása. Volt sok csalódás, de azért nincs ok a fanyalgásra, összességében erős az idei felhozatal, ha agyeldobós remekművet nem is nagyon láttunk. A 38 éves francia rendezőnőt, Céline Sciammá t régóta imádják itt: Vízi liliomok című első filmjét a Certain Regard-szekcióban mutatták be 2007-ben, a Csajkor pedig óriási sikert aratott a Rendezők Kéthetén öt évvel ezelőtt. Új, Portrait de la jeune fille en feu (Egy lángoló hölgy arcképe) című filmjének díszbemutatóján a közönség már a vetítés előtt több perces álló ováció köszöntötte a rendezőt – kínos lett volna, ha a film után kisebb a taps, de a többség imádta a kosztümös leszbikus szerelmes filmet.
Mindenkinek az a gyenge pontja, ha valakit szeret. Via - H. V. "Vannak emberek akiket sosem fogsz elfelejteni. Lehet a szerelmed volt, a legjobb barátod vagy talán csak egy közeli ismerős. De tudod akármennyire összevesztek és talán haragban is vagytok, akkor is boldog emlékek fűznek hozzá. S mikor meglátod valahol, ezek az emlékek fognak széttépni belülről. Hogy miért? Mert hiányzik neked. " -saját @almodozoangyal-818 Menstruáció Mikor egyik pillanatban egy hétig tudnál szexelni, a másikban felzabálod a hűtőt, hogy végül a tv előtt lenyugodj, majd bömbölj, mert már megint született valami aranyos állat az egyik állatkertben. De szeretek nő lenni. Én csak szeretnék valakit, aki mindig mellettem van, bármikor számíthatok rá, mindig van rám ideje, késő este kiül velem cigizni a padra, elviseli a hibáim és a hülyeségeim, eltekint attól, hogy kövér és csúnya vagyok, nevet a szar vicceimen, nem un meg, fontos leszek neki, mindig őszinte velem. Egy szóval: SZERET. Soha nem lesz ilyen. A gondolataimhoz kéne egy off gomb.
Kapunk morbid poénokat, egy kis börleszkszerű humort és néhány meglepő csavart, a két és negyed órás filmen egy pillanatig sem lehet unatkozni.
Haenel különösen átható alakítást nyújt a nehezen kiismerhető címszereplőként, és ha újszerűnek nem is nevezhetjük ezt a filmet, szépségével, érzékenységével az idei versenyprogram erősebb darabjai közé tartozik. Erősebb, mint Hitler Kerek, nagyszabású, de lerágott témát feldolgozó filmmel érkezett Terrence Malick, aki először pontosan negyven éve szerepelt a versenyprogramban a Mennyei napok kal, és Cannes-ban istenként tisztelik. Utóbbi néhány filmjével erre nem igazán szolgált rá (nem is itt mutatták be őket), de a 2011-es Az élet fája után most visszatért, és A Hidden Life (Egy rejtett élet) valóban a legjobb munkája azóta. A film nagyobb részében egy osztrák faluban vagyunk a 30-as évek végén, ahol egy Franz nevű, Hitler-ellenes gazda ( August Diehl) nem hajlandó bevonulni a hadseregbe vagy bármilyen más módon kooperálni a hatalommal még akkor sem, amikor ellenállásával családjának egyre súlyosabb problémákat okoz, és sejthetővé válik, hogy egyszemélyes lázadása tragédiába torkollik majd.